Üdvözöljük Fony település hivatalos honlapján!

Felhívások, aktualitások

Segítsünk Jocónak! tovább a felhíváshoz >>> Köszönöm, ha olvassa és megosztja!

Polgármesteri Köszöntő

Fony Község Önkormányzata és a településen élők nevében szeretettel köszöntöm Önt településünk honlapján. Fony az Északi-középhegységben, Borsod-Abaúj-Zemplén valamikori Abaúj vármegyei részén a Gergely-hegy, Kis-Szárkő, Hideg-oldal nyereg, és a Pál-hegy hegylábán helyezkedik el.

Településünk néveredetével kapcsolatban a legelfogadottabb két álláspont, miszerint a kora Árpád-korban a településen fonó tevékenységet végző emberek éltek, a másik néveredet szerint a fon nemmást jelent, mint fonadékos sűrű erdőt.  

Honfoglaláskor a területet a kabar törzshöz tartozó Bors vezér kapta, nevét ma is őrzik a Bors-kút, Bors-patak elnevezések.

Ma ismert, első írásosemlék a településünkről; 1212-ben a Váradi Ítélőszék egy mérgezési ügykapcsán vallatási – kihallgatási eljárását írja le. A településünk nevét a Váradi Registrum 1219-ben „Villa Tymar Fon” alakban írja le. Ötven évvel később Tymar Fon néven, 1330-ban pedig Fony névalakban találjuk településünk elnevezését a korai okiratokban. A Tymar elnevezés arra utal, hogy a lakosság jelentős része kézműves volt, bőrcserző és bocskorkészítő foglalkozást űztek. Ez a nagyarányú mesterségcentralizáció arra utal, hogy királyi település volt a falu, és az idetelepített tímárok feladata volt a királyi és a hadi igények kiszolgálása.  

Fony és környéke már ősidők óta lakott hely volt. Erről a község területén található nagyszámú kőkori lelet tanúskodik, a mai település jelentős része kőkori telepre épült.

Településünk mai helyzetét, megítélését több tényező formálja, többek között a földrajzi adottságokon, a foglalkoztatási helyzeten, túl az itt élők vendégszeretete is.   

Munkatársaimmal arra törekszünk, hogy Fony minél inkább élhetőbb és vonzóbb településsé váljon. Igyekszünk településünk értékeit megőrizni, hagyományainkat ápolni, a helyi gazdasági folyamatokat élénkíteni.    

Weblapunkon bővebb információt talál településünk történetéről, földrajzi adottságairól, gazdasági – társadalmi jellemzőiről, turisztikai látnivalóiról és szálláshely szolgáltatóinkról is.

Bízom abban, hogy a településünk iránt érdeklődő látogató az online „ismerkedés” után fizikai valójában is felkeresi településünket.   

Ivancsó János polgármester